Ha keresgélünk a kézi fonás témakörében, számtalan különféle rokkával találkozhatunk a régi festményeken és metszeteken ábrázolt eszközöktől a padlásokról előkerülő régiségeken át a napjainkban gyártott, modern rokkákig. Az alapelv minden esetben ugyanaz: az elemi szálak összesodrásával fonal készül. Funkcionális szempontból vizsgálva az eszközök fejlődését nyomon követhető, hogyan jöhetett létre azok ilyen mértékű változatossága, és világossá válik, hogy a modern rokkák funkcionális eltérései milyen gyakorlati célokat szolgálnak.
A kezdet
A legősibb fonóeszköz a kőkorból maradt ránk. Az orsó egy szárból és egy tárcsából (vagy gombból) áll; a szár hossza, a tárcsa anyaga, mérete és súlya, illetve a száron való elhelyezkedése tág határok között változhat, attól függően, hogy a világ mely részéről származik és hogyan használták. Például a navahó indiánok orsójának kb. méteres szára van, ami pörgetéskor a földön támaszkodik, a tárcsája a szár alsó negyedén helyezkedik el. A perui indiánok orsójának arasznyi hosszú szára van, tárcsája alul helyezkedik el, és fonáskor az orsó az éppen font szálon függve pörög.
Oroszországban és a közel-keleten is elterjedt a rövid szárú alátámasztott orsó, ami egy kis tálkában pörög, megakadályozva a leesést vagy felborulást.
A török orsó szárának alján tárcsa helyett egy szétszedhető kereszt van, amin a feltekert fonal rögtön gombolyagot képez.
A hazánkban elterjedt orsó arasznyi hosszú, tárcsája kicsi és könnyű, a szár alsó részén helyezkedik el; használatban a fonó ujjai egyszerre tartják és forgatják a szárat. Első példányai egy szarmata leletből kerültek elő a Dél-Alföldön.
Az első lépés az orsótól a rokka felé
Valamikor i.e. 500 és i.sz. 750 között Ázsiában a kezdetleges orsót mechanikával látták el: az orsó két támasztékon vízszintesen nyugszik, szárát hajtószíj köti össze egy nagyobb kerékkel.
A rokka elődje keleten: a csarka
A távol-keleten terjedt el, pl. Indiában, Vietnamban a mai napig használatos. Egy olyan eszközből fejlődött ki, amit a selyemgubó szálának felgombolyítására használtak Kínában és Burmában. Kézi hajtású kereke egy apró, tűszerű orsót (quill) forgat meg. Nagy áttét jellemzi, a kerék és az általa hajtott tárcsa méretaránya 60 vagy akár 80:1. Eredetileg a csarka a földön helyezkedik el, az orsó és a kerék tengelye kartávolságra van egymástól, és a fonó törökülésben ül vagy térdel előtte.
Hordozható, asztali változata Mahatma Gandhi találmánya, arasznyi kerekű és elfér egy kis fadobozban. A rövid szálú pamut fonására használják, ami erős sodrást igényel.
A rokka elődje nyugaton: az óriás fonókerék (great wheel)
A csarka a középkorban jutott el Európába, a Brit-szigetekre feltehetőleg Hollandián keresztül került a XIV. században. Itt egy kényelmi fejlesztés eredményeképpen a mechanika a földről feljebb kerül, kb. vállmagasságba. A lábakon álló szerkezet kereke óriási, a küllőknél fogva forgatják meg. A lábak száma kettőtől négyig változhat. „Sétáló kerék” néven is említik, mivel a fonó sétál a kerék és az orsó között: a gyorsan pörgő orsó felől érkező sodrás alatt húzza szállá a gyapjút, hátrébb lépve az orsótól méternyi hosszú fonalszakaszt hozva létre, feszesen tartva a szálat a kerékhez lép és megforgatja, hogy további sodrással megerősítse azt, majd ismét közelebb lép az orsóhoz, hogy engedje felcsévélődni a megfont fonalat. Angliában és az Egyesült Államokban a mai napig használják.
A rokka kialakulása
A fejlesztések célja jellemzően a termelékenység növelése és a kényelmesebb használat.
A szárnyas orsó
A szárnyas orsó eredetéről nem tudni biztosat, egyes feltevések szerint Leonardo da Vinci találmánya, és Itáliából terjedt el. Az orsó körül forgó szárny lehetővé teszi, hogy egy lépésben keletkezzen sodrás - amivel a szálak fonallá állnak össze - és csévélődjön fel a fonal az orsóra. Az orsónak és a szárnynak külön tárcsája van, így az első szárnyas orsóval felszerelt rokkák két hajtószíjjal működnek.
A pedál
Eleinte a szárnyas orsóval felszerelt rokkák még kézi hajtásúak voltak; volt lábakon álló és asztali változatuk is.
Később a kézi meghajtás teljesen eltűnik, helyébe a pedál lép, javítva a munka ritmusán. Később megjelennek két pedálos változatok is, így még dinamikusabbá válik a folyamat, ráadásul kisebb erőfeszítést igényel.
Két szíjas rokkák
A két szíjas rokkák által produkált sebesség és a sodrás mennyisége a kerék és a tárcsák méretéből adódik, egy fix arányszám függvénye, emiatt ezek a rokkák specializálttá váltak, egyenletes működésük egy szűkebb tartomány korlátai közé szorult. Találunk kisebb és nagyobb arányszámokkal működő két szíjas rokkákat, a nagyobb arányszám (és jellemzően a nagyobb kerék) minden esetben nagyobb sodrásmennyiséget jelent. Az orsó mérete utal a rokkával font fonal vastagságára.
Az erősebb sodrást igénylő, vékonyabb len- és kenderfonalak készítéséhez nagyobb kerekű rokkát használtak, ami megőrizte a vízszintes elrendezést. Arányszáma 18-22:1.
A kevésbé sodrott gyapjúfonal fonásához elég a kisebb kerék, az arányszám 6 -10:1 körüli. A kisebb kerék helytakarékosabb elrendezést tesz lehetővé: találni ferde elrendezésű rokkákat, ahol közelebb kerül egymáshoz orsó és kerék, és függőleges elrendezésűeket, amikor a kerék alul, az orsó fölötte foglal helyet, vagy akár éppen fordítva.
A két szíjas rokkák átalakításával jöttek létre az egy szíjas rokkák változatai. Az egyik hajtószíjat egy feszítő zsinór, vagy fékrendszer váltja ki, ezáltal a rokka működése tágabb keretek között szabályozhatóvá válik. Az egy szíjas rokkáknak két típusa van: orsó-hajtású és szárny-hajtású.
Orsó-hajtású rokkák
Ír-feszítős rokkáknak is nevezik őket. Ezeken a rokkákon a kerék az orsót hajtja meg, a szárny forgását bőrpánt fékezi. Az orsó nagy erővel húzza be és csévéli fel a fonalat, a szárnyfék ereje állítható, főként kevéssé sodrott fonalak készítésére alkalmas. Régen gyapjút fontak rajta. Jellemző rá a függőleges felépítés, és a nagy orsókapacitás, főként az új modelleken. Durva jellege miatt a kisebb orsójú változatait ma már nem gyártják, napjainkban a szőnyegszövésre való vastag gyapjúfonalak készítésére, vagy erősen texturált művészi fonalakhoz ajánlott.
Szárny-hajtású rokkák
A skót-feszítősnek is nevezett rokkák kereke a szárnyat hajtja meg, ami nagyobb sodrásmennyiséget képes produkálni a fonalban. Az orsót fékező zsineg feszességének szabályozásával a szálbehúzás ereje tág határok között változtatható, emiatt a skót-feszítős rokkák technikai értelemben a legszélesebb körben használható rokkák. Mivel a két szíjas rokkák egyszerűen átalakíthatók skót-feszítőssé, napjaink minden igényt kielégítő rokkái egyesítik a két szíj és a szárny-hajtás nyújtotta előnyöket, azaz mind a két módon használhatók.
A jövő rokkái
A jövő már itt van: az elektromos rokka egy kompakt fonóeszköz, amely különösen könnyen hordozható, és kifejezetten csendes működésű. A szárnyas orsó - a rokka lelke - jól felismerhető rajta, azonban a rokka összes többi részét egy kicsi elektromotor váltja ki, így azok számára is ideális, akik fizikailag nem tudnak pedálos rokkát használni. Sebessége fokozatmentesen állítható, és jól alkalmazkodik a különböző fonási stílusokhoz. Az elektromos rokka létezése is azt bizonyítja, hogy a gépesítés célja nem minden esetben az emberi tevékenység kiváltása, vagy az ipari léptékű termelékenység, hisz ugyanúgy, mint analóg társai esetén: egy fonóhoz egy rokka tartozik, és a fonás sebessége sem feltétlenül gyorsabb - nem is ez a cél -, mert egyszerűen csak kényelmi funkcióról van szó.
Felmerül a kérdés, hogy vajon milyenek lesznek a távolabbi jövő rokkái? Mert az már biztos, hogy a korszakok jönnek-mennek, de a kézi fonás stabilan elkísérte az emberiséget a kezdetektől napjainkig...
Comments